A telefonod rendszeresen töltöd – és a párkapcsolatodat?
Minden új év kezdete jó lehetőséget kínál arra, hogy fogadalmakat tegyünk magunknak arra vonatkozóan, hogy mit szeretnénk idén másként csinálni. De vajon hányan fogadják meg, hogy idén többet foglalkoznak a párkapcsolatukkal?
Igen, nem véletlen írtam "párkapcsolatot" és nem azt, hogy a "párunkkal". A kettő ugyanis nem ugyanaz. A párkapcsolatunkra érdemes úgy gondolni, mint egy külön entitásra: önálló élete van, sajátos fejlődési szakaszokon megy át, törődést, odafigyelést igényel. A párkapcsolat építése nem ér véget a házasságkötéssel, hanem akkor kezdődik csak igazán. Erről azonban a mindennapi teendők között hajlamosak vagyunk elfelejtkezni.
A párkapcsolatunk is rendszeres törődést igényel
A mobiltelefonunkat pár naponta feltöltjük, az autónkat rendszeresen tankoljuk, szervízbe visszük, a lakást hetente kitakarítjuk. De milyen rendszeresen töltjük fel a párkapcsolatunkat? Mennyi időt szánunk a párkapcsolatunk gondozására? Mikor kérdeztük meg a párunktól utoljára úgy igazán, hogy hogy van? Hogy van Velünk? Mit szeret bennünk, és mi az, ami esetleg zavarja? Hogy mik is azok a közös célok, amikre egy párként szövetkeztünk? Mikor beszélgettünk át utoljára egy egész éjszakát?
Pedig ezeket a kérdéseket érdemes időnként feltennünk egymásnak. Sokkal nyitottabb, oldottabb hangulatban lehet így átbeszélni akár nehezebb témákat is, mint a hétköznapi teendők között egy-egy jól irányzott mondatot odaszúrva a másiknak, amit nagy eséllyel másként fog értelmezni, mint amit üzenni szerettünk volna.A címsorokon kívül a képszakaszok segítenek a tartalom helyes felosztásában. A bejegyzésed képek segítségével oszthatod fel szakaszokra, amelyek megfelelően kiegészíti a szöveged.
Sehol sem tanuljuk, hogyan kell egy párkapcsolatot működtetni
A párkapcsolatunk gondozására azért is érdemes tudatosan odafigyelnünk, mert erre legtöbbünket sehol sem készítenek fel. Az iskolában sokat tanulunk a periódusos rendszerről, meg Afrika éghajlatáról, de arról, hogy hogyan működtessünk egy párkapcsolatot, vagy hogyan neveljük a gyerekeinket, semmilyen tudást nem kapunk. Ennek hiányában különböző mintákat követünk (pl. amit a szüleinktől láttunk, barátainktól hallottunk). Gyakori, hogy a különböző helyzetekben, párkapcsolatokban magunkat ismételjük, ugyanazokat a hibákat követjük el. Ha azt gondoljuk, hogy végső soron minden férfi/nő ugyanolyan, mert mind ugyanazt akarja ("csak a pénzemért szeretnek", "engem mindenki kihasznál", "minden férfi csak egy éjszakás kalandot akar", stb.), akkor gondoljunk arra, hogy valószínűleg mi váltjuk ki mindenkiből ugyanazt a reakciót, valahol mi ismételjük mindig önmagunkat.
Mit tehetünk? Néhány tipp
Sokat tehetünk a párkapcsolatunkért azzal is, ha rendszeresen visszakanyarodunk azokhoz a közös tevékenységekhez, amiket a kapcsolatunk elején csináltunk a párunkkal: amiket mindketten szerettünk, amik mindkettőnket feltöltöttek.
Biztosan sokaknak ismerős az az érzés, amikor a nehézségek, konfliktusok, megoldatlan helyzetek eluralkodnak a hétköznapjaink és a gondolataink felett. Minden párkapcsolatban vannak ilyen időszakok, és minél több ideje tart egy kapcsolat, annál valószínűbb, hogy adódnak ilyen helyzetek. Ilyenkor nagyon nehéz kidugni a fejünket a felszínre, és más szemmel nézni az életünkre. De gondolkozzunk el azon, hogy mikor adtunk hálát utoljára annak, hogy a párunkkal lehetünk? Mikor gondoltuk át legutoljára, hogy mi mindent kapunk a párunktól, ami boldoggá is tehetne minket? Ha reggel felébredve a lakásunkban csak azt találnánk magunk mellett, amiért hálát adtunk, mi lenne mellettünk?
Kedves Olvasó! Amennyiben szeretne párkapcsolata gondozásához szakértő segítséget kapni, keressen az elérhetőségek valamelyikén. Kettős vezetés mellett várjuk párok és családok jelentkezését a Klinikák metrómegállóval szemben lévő rendelőnkben.